Warning: ini_set() [function.ini-set]: A session is active. You cannot change the session module's ini settings at this time in /www/d/a/n/danone.hu/index.php on line 41
Sajtó - Danone

Sajtó

Sajtóhírek

A daganatos gyermekek rehabilitációjáról


Magyarországon 35 évvel ezelőtt, 1971-ben jött létre a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat, amelynek fő célja, hogy összefogja az országban működő onkológiai és hematológiai betegeket ellátó intézményeket. A Gyermekonkológiai Hálózatot a Budapesten működő 4, a miskolci, a debreceni, a szegedi, a pécsi valamint a szombathelyi gyermekonkológiai és rehabilitációs központok, valamit a bakonyszücsi Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthona alkotják.

Magyarországon mintegy 2. 000 gyermek szenved daganatos betegségben. Hazánkban jellemzően leukémiás és limfómás megbetegedések fordulnak elő, amelyek évente mintegy 100 fiatal gyermekélet elvesztéséért felelősek. Sajnálatos tény az, hogy tíz beteg gyermek közül hármat elveszítünk, de szerencsére hét teljesen felgyógyul és túljut életének ezen a sötét állomásán. A felépülés és a rehabilitáció azonban nagyon lassú, lelki és fizikai igénybevétellel járó folyamat, amely 5, de akár 7 évig is próbára teheti a gyermekek és családjaik tűrőképességét.

Ma már a Hálózat minden központjában multidiszciplináris gyógyító csoport segíti a beteg gyermekeket a betegség diagnosztizálásától a kezelések időszakán át egészen a teljes gyógyulásig, azaz a tünetmentességtől számított 5 évig. Onkopszichológusok, pedagógusok, gyógytornászok mellett szakképzett játékterapeuták és önkéntes segítők is foglalkoznak a gyerekekkel. A központokban dolgozó szakorvosok mellett mindösszesen 12 gyermekpszichológus és a munkájukat segítő 40 szociális foglalkoztató, önkéntes segítő foglalkozik daganatos gyermekbetegségek rehabilitációjával.

Az aktív chemoterápiás és sugárterápiás kezelések idején a szakemberek lelkileg is támogatják a gyermekeik betegsége révén nehéz helyzetbe került családokat. A kezdeti kríziscsökkentést (akut krízisintervenció) folyamatos egyéni és csoportos támogató (szupportív) terápiák követik, amelyek a szülőknek kezelési (coping) stratégiákat tanítanak, és feszültség levezetési (ventillációs) lehetőséget biztosítanak, a gyermekeknek pedig segítenek a betegségükkel kapcsolatos szorongásaik, félelmeik legyőzésében.

A gyermekek rehabilitálása már a kezelések időszakában elkezdődik. Minden gyermekkel egyénileg, differenciáltan foglakoznak pedagógusok, hiszen a rehabilitáció célja az, hogy a gyerekek figyelmét a jövőre orientálja és visszahelyezze őket abba az osztályközösségbe, ahonnan a betegség kiszakította őket.

A rehabilitáció folyamatában egyre nagyobb hangsúly helyeződik az aktív kezelések befejezése utáni időszakra. A rehabilitációban résztvevő szakemberek tevékenységének ebben a periódusban legfontosabb célja az, hogy a hosszú, akár évekig elhúzódó, fájdalmas kezelések befejeztével a gyermekek újra megtalálják helyüket egészséges társaik között, megtanuljanak együtt élni megváltozott képességeikkel, és el tudják fogadni esetlegesen például egy csonkító műtétet követően megváltozott testüket.

Bakonyszücsön 1989 óta működik a Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthona, amely elsősorban a gyógyult, ún. hosszan túlélő daganatos beteg gyermekek rehabilitációját végzi. Az Otthon legfontosabb célkitűzése a beteg és felépülő gyermekek szociális kompetenciájának erősítése, valamint énerejük növelése. Az Otthonban kialakuló közösség elősegíti a gyermekek betegségtől megviselt testének és fizikumának elfogadtatását, serkenti a kreativitásukat, bátorítja, aktivizálja őket és családjaikat, ezzel támogatva a már gyógyult kis páciensek visszailleszkedését az egészségesek világába. Az Otthon a fiatalok pályaválasztását és iskoláztatását ösztöndíjakkal is segíti. Az Otthon nemcsak daganatos betegeket és azok családjait fogadja egész évben, de otthont ad más krónikus betegségben - pl.: neurológiai betegségek, cukorbetegség - szenvedőknek is.

Jelenleg a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat országos rehabilitációs programja eredményes működésének záloga az odaadó, kitartó, lelkes gondozók munkája. A Hálózat pályázatok útján folyamatosan anyagi forrásokat keres, mivel a hatékonyabb rehabilitációs munkát sajnos finanszírozási nehézségek gátolják.



MINDEN SEGÍTŐ KÉZRE SZÜKSÉG VAN MAGYARORSZÁG ELSŐ SZOCIÁLIS REKORDJÁHOZ
Az "Érintés napja": Guinness Rekord kísérlettel kezdődik a szolidaritási mozgalommá váló "Tegyünk együtt a gyermekekért" program

Budapest, 2006. május 4. - Egy daganatos beteg kisgyermek életének megmentéséhez számos "segítő kézre", köztük a szülők, az orvosok, a nővérek, a tanárok, a terapeuták, az egészségügyi intézmények valamint a civil és a kormányzati szféra segítségére és összefogására van szükség. Ezt az összefogást és szándékot szimbolizálandó, a Danone Kft. hazánk első szociális célú rekordjának felállításával, a világ legnagyobb kézzel festett képének Guinness Rekord kísérletével indítja útjára az idei "Tegyünk együtt a gyermekekért" programot. A legnagyobb kézzel festett kép 5 magyar városban, köztük Debrecenben, Szegeden, Pécsett, Szombathelyen és Budapesten, azaz a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat regionális központjaiban, a beteg gyermekek támogatása iránt elkötelezett lakosság bevonásával készül majd el. A kép alapjául Varga Krisztina 10 éves sármellékei kislány rajza szolgál majd, amellyel a Pécsi Gyermekklinika kisbetege megnyerte a Danone Kft. "Legszebb álmom" című rajzversenyét. A "Tegyünk együtt a gyermekekért" program eredményeként, 4 év alatt a 10 magyarországi gyermekonkológiai és rehabilitációs központ eddig 124 millió forint támogatást kapott az egy adott hónap során eladott minden Danone termék után. A támogatást a központok életmentő orvosi berendezések beszerzésére, valamint a daganatos beteg gyermekek részére szervezett re-integrációs napok megvalósítására fordították. A Danone Kft. célkitűzése az, hogy a "Tegyünk együtt a gyermekekért" program, amelyet a vállalat Magyarország első szociális márkájának bevezetésével támogat, egy egész évben futó nagyszabású társadalmi szociális mozgalommá váljon.

Egy daganatos beteg kisgyermek felépülése 9-10 hónapig tart, azonban a gyermekek rehabilitációja, a mentális és fizikai stressz hatásainak feloldása akár 5-7 évig is eltarthat. Ez a folyamat nagyon sok "segítő kezet", erőfeszítést, lelki energiát és kitartást igényel mindenkitől, aki azért dolgozik, hogy a Magyarországon valamilyen tumoros megbetegedéssel, jellemzően leukémiával vagy limfómával kezelt közel 2.000 kisgyermek meggyógyuljon. A segítségre szükség van a szülők részéről, akik gyakran állásukat és jövedelmüket vesztik el azért, hogy gyermekük mellett lehessenek, az orvosok részéről, akiknek a terápiákat nagy odafigyeléssel kell megtervezniük és végrehajtaniuk, mindemellett a terapeutáktól, akiknek a sok esetben halálos betegség lelki hatásait kell kezelniük, valamint a támogatóktól, akiktől a klinikák számíthatnak támogatásra annak érdekében, hogy hatékonyan küzdhessenek meg ezekért a fiatal életekért. Ez az összefogás 7 esetben sikerhez vezet, de 10-ből 3 gyermek életet sajnos elveszítünk a gyermekkori daganatos betegségek következtében. Ez évente körülbelül 100 gyermek halálát jelenti Magyarországon.

Ezt az összefogást szimbolizálandó a Danone Kft. - a "Tegyünk együtt a gyermekekért" program 7. évét, ezen belül az 5. daganatos beteg gyermekeket támogató programot - Magyarország első társadalmi célú rekordkísérletével, a legnagyobb kézzel festett kép Guinness rekord-kísérletével indítja útjára. Áprilisban a vállalat a 10 onkológiai központ kisbetegeit invitálta meg "A legszebb álmom" címmel meghirdetett rajz és esszé pályázatra.


Varga Krisztina nyertes rajza

A pályázatra beérkezett több tucatnyi rajz közül Varga Krisztina 10 éves sármelléki kislány, a Pécsi Gyermekklinika kisbetegének rajzát ítélte a legjobbnak a zsűri. Krisztina rajzát 5 egyenlő nagyságú részre osztják, majd ezt követően olyan mozaik képekké alakítják, amelyben minden mozaik egy színkódot kap. A képeket ezután kézzel festik majd meg az "Érintés napja" elnevezésű nyilvános eseményeken az ügy iránt elkötelezett debreceni, szegedi pécsi, szombathelyi valamint budapesti lakosok. Minden kézzel megfestett kép önmagában is egy Guinness rekordnak számít, azonban a budapesti, mely magában foglalja majd a 4 megyeszékhelyen megfestett képet és az 5. budapesti részt is, egy egyedülálló Guinness rekordot jelent, mivel ez lesz a világ legnagyobb kézzel festett képe, amely egyben szociális célt is szolgál.

"Egy társadalmi problémát akkor értünk meg igazán, ha önmagunk is részt veszünk annak megoldásában. A világ legnagyobb szociális világrekordjának felállításával a daganatos beteg gyermekek életébe kívánjuk bevonni mindazokat, akik segíteni és támogatni akarják a daganatos beteg gyermekek rehabilitációját vagy akár csak szimpatizálnak azzal." - mondta Cécile Cellier, a Danone Kft. ügyvezető igazgatója. "A Danone úttörő szerepet játszott Magyarországon a vállalati társadalmi felelősségvállalási programok megteremtésében, ezért felelősségünk az is, hogy az élen járjunk ezen kezdeményezések finanszírozása terén is. Ezért hoztuk létre Magyarország első szociális márkáját, amelynek teljes hasznát a daganatos beteg gyermekek rehabilitációjának támogatására fordítja vállalatunk." - tette hozzá az igazgató. "Az elmúlt években a Danone Kft. 1 forintot ajánlott fel egy adott hónapban eladott minden egyes terméke után. Az utóbbi 4 év folyamán több mint 124 millió forint gyűlt össze ilyen módon, amelyet a vállalat a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat számára utalt át. A támogatásból a Hálózat tagintézményei életmentő orvosi felszereléseket, egy mentőautót, számos infúziós pumpát, egy nagy értékű sejtelőkészítő berendezést, betegfigyelő monitorokat vásároltak, valamint klinika-felújításokat végeztek és baba-mama szobákat hoztak létre, mindemellett pedig 25 úgynevezett rehabilitációs eseményt szerveztek meg, mintegy 1.200 beteg gyermek és szüleik számára.

Idén a Danone Kft. május 15-től forgalmazza majd Magyarország első szociális márkáját, a TEGY Rudit, melynek teljes hasznát a daganatos beteg gyermekek rehabilitációjára fordítja és minden egyes eladott termék után 3 forintot adományoz erre a jótékony célra. A vállalat ezzel párhuzamosan egy országos, de regionálisan értékelt egyedülálló szociális szolidaritási versenyt hirdet, mely lehetővé teszi az onkológiai központtal rendelkező régiók számára azt, hogy saját régiójuk számára gyűjtsenek.

A Danone Kft. a TEGY program alapjaira építve egy országos szociális mozgalmat kíván elindítani. A vállalat híres személyek és ismert emberek "segítő kezét" kéri ahhoz, hogy a program ne csak pár hónapig, hanem egész éven át tartson. A TEGY programot eddig minden évben támogatta az Egészségügyi Minisztérium, a Ifjúsági-, Szociális-, Családügyi és Esélyegyenlőségi Minisztérium, valamint az Oktatási Minisztérium. Az elmúlt évekhez hasonlóan Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs és Szombathely városok az idén is támogatásukról biztosították a TEGY programot. Ebben az évben, a program büszkélkedhet többek között Sólyom Erzsébet Asszony, Vitray Tamás civil fővédnök, Szentpéteri Csilla zongoraművész, Csisztu Zsuzsa sportriporter, Kiki, az egykori Első Emelet együttes frontembere, DJ Dominique valamint Rókusfalvy Pál producer támogatásával is. Az idén a Danone nem csak elvi támogatást, de a támogatók kézlenyomatait is kérte ahhoz, hogy létrejöhessen a világ legnagyobb kézzel festett képe, amely egyben szociális rekordkísérlet is.

A "Tegyünk együtt a gyermekekért" program kedvezményezettjei a Semmelweis Egyetem I. és II. számú Gyermekklinikája, a Madarász utcai Gyermekkórház, a Heim Pál Gyermekkórház, a Debreceni Egyetem Gyermekklinikája, a Pécsi Tudományegyetem Gyermekklinikája, a Miskolci B-A-Z Megyei Kórház onkológiai központja, a Szegedi Tudományegyetem onkológiai központja, a Szombathelyi Vas Megyei Kórház onkológia osztálya valamint a bakonyszücsi Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthona.

A Danone Kft. dolgozói idén is aktívan részt vesznek majd a "Tegyünk együtt a gyermekekért" programban. A dolgozók nem csupán kéznyomukat adják az óriási kép rekordhoz, hanem a bakonyszücsi rehabilitációs központba tervezett közösségi munkával, és a klinikákon lévő gyerekek részére színes játékok készítésével is hozzájárulnak az idei program sikeréhez.





ÉRINTÉS NAPJA: MEGDŐLT AZ ÖSSZEFOGÁS GUINNESS REKORDRJA
100.000 érintés, 1.800 négyzetméter: Budapesten készült el a világ legnagyobb kézzel festett képe


Budapest, 2006. június 12. - Az összefogás Guinness rekordja dől meg Budapesten a Danone Kft. által indított "Tegyünk együtt a gyermekekért" (TEGY) program keretében. A daganatos gyermekeket immár 5. éve és eddig 124 millió forinttal támogató kezdeményezés keretében a világ legnagyobb, 1.800 négyzetméter alapterületű kézzel festett képe készült el szombaton 5 magyar város, Debrecen, Szeged, Pécs, Szombathely és most Budapest lakosainak bevonásával. A kézzel festés, amely egyben az első hazai szociális célú rekordkísérlet is, azt az összefogást szimbolizálja, amely egy daganatos beteg gyermek gyógyításához és rehabilitációjához az orvosok, a szülők, a pedagógusok, a vállalati és kormányzati szféra részéről szükséges. A világ legnagyobb kézzel festett képe Varga Krisztina, 10 éves sármelléki kislány rajza alapján készült el. Krisztina rajza lett ugyanis a győztes képe annak a pályázatnak, amelyet a Danone Kft. "Legszebb álmom" címmel írt ki daganatos beteg gyermekek számára. A Danone Kft. célkitűzése az, hogy a TEGY program, amelyet a vállalat Magyarország első szociális márkájának bevezetésével támogat, egy egész évben futó nagyszabású szociális társadalmi mozgalommá váljon. A TEGY program médiatámogatói a TV2 és a Danubius Rádió.

Egy daganatos beteg kisgyermek felépülése 9-10 hónapig tart, azonban a gyermekek rehabilitációja, a mentális és fizikai stressz hatásainak feloldása akár 5-7 évig is elhúzódhat. Ez a folyamat nagyon sok "segítő kezet", erőfeszítést, lelki energiát és kitartást igényel mindenkitől, aki azért dolgozik, hogy a Magyarországon valamilyen tumoros megbetegedéssel kezelt közel 2.000 kisgyermek meggyógyuljon. A beteg gyermekek gyógyulásához számos "segítő kézre", köztük a szülők, az orvosok, a nővérek, a tanárok, a terapeuták, az egészségügyi intézmények valamint a civil és a kormányzati szféra segítségére és összefogására van szükség. Ezt az összefogást és szándékot szimbolizálandó, a Danone Kft. hazánk első szociális célú rekordjának felállításával, a világ legnagyobb kézzel festett képének elkészítésére invitálta a magyar társadalmat.

A Danone a TEGY program keretében még áprilisban, a "Legszebb álmom" elnevezéssel rajzpályázatot hirdetett daganatos beteg gyermekeknek. A pályázatot Varga Krisztina 10 éves sármelléki kislány nyerte meg. Krisztina rajzát felnagyították, színek helyén pedig halvány vonalak jelzik, hogy milyen színeknek kell a helyükre kerülniük. Az 1.800 négyzetméteres rajzot 5 részre, egyenként 360 négyzetméteres darabokra osztották, így a világ legnagyobb kézzel festett képét 5 magyar város lakosai festhették ki a saját kezükkel. A május 4-én indult idei "Tegyünk együtt a gyermekekért" program keretében Debrecen és Szombathely lakosai május 27-én, Pécs és Szeged lakosai pedig június 3-án, képenként kb. 15.000 tenyérlenyomattal festették ki az óriás műalkotás rájuk eső hányadát.

"Mindenki kézlenyomatát adta, akit megérintett a daganatos beteg gyermekek sorsa. A kézlenyomatokkal nemcsak a világ legnagyobb kézzel festett képe színesedett, de a beteg gyermekeket támogatók köre is bővült." -mondta Cecile Cellier, a Danone Kft. ügyvezető igazgatója. "Minden egyes érintés, minden kézlenyomat hitet tett e nemes ügy mellett, ezzel nem csak Guinness Rekordot, de a társadalmi szolidaritás rekordját is felállítottuk." - tette hozzá az igazgató.

A világ legnagyobb kézzel festett képének utolsó 360 négyzetméteres darabját több mint 1.300 budapesti lakos színezte ki június 10-én Budapesten, a Városligetben. Természetesen ez a képrészlet is összefogással nyerte el végső formáját, hiszen az óriás képet, az azt rajzoló Varga Krisztinával együtt színezte ki Dr. Demszky Gábor Főpolgármester Úr, Cecile Cellier, a Danone Kft. ügyvezetője, a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat orvosai és munkatársai valamint a TEGY programot támogató hírességek, köztük Vitray Tamás, Szentpéteri Csilla, Csisztu Zsuzsa, Patkó Béla, azaz KIKI, Várkonyi Attila, azaz DJ Dominique.

"A daganatos beteg gyermekek helyzetét akkor érthetjük meg igazán, ha önmagunk is teszünk valamit annak segítésére. Ez a kezdeményezés úgy teremt összefogást a társadalom különböző rétegei, a lakosság, a vállalati szféra és a kormányzat között, hogy középpontjában mindvégig a daganatos beteg gyermekek állnak." - mondta Prof. Dr. Schuler Dezső, Professzor Emeritus, a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat tiszteletbeli elnöke. "Krisztina alkotása önmagában csak egy rajz lenne, de összesen 70.000 tenyérlenyomattal kiszínezve maga az összefogás Guinness Rekordja." - tette hozzá a Professzor.

Az elmúlt 4 év során a TEGY program keretében a Danone Kft. több mint 124 millió forinttal támogatta a Magyar Gyermekonkológiai Hálózatot. A támogatásból a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat 10 gyermekonkológiai és rehabilitációs központja számos infúziós pumpát és betegfigyelő monitort vásárolt, járóbeteg ellátásának higiénés körülményeit fejlesztette, mindemellett pedig minden évben megrendezésre kerültek olyan, úgynevezett rehabilitációs események, amelyeken a gyermekek szüleikkel együtt játszhattak, és programokon vehettek részt.

Idén a Danone Kft. május 15-től forgalmazza Magyarország első szociális márkáját, a TEGY Rudit, melynek teljes hasznát a daganatos beteg gyermekek rehabilitációjára fordítja és minden egyes eladott termék után 3 forintot adományoz erre a jótékony célra. A vállalat ezzel párhuzamosan egy országos, de regionálisan értékelt egyedülálló szociális szolidaritási versenyt hirdet, mely lehetővé teszi az onkológiai központtal rendelkező régiók számára azt, hogy saját régiójuk számára gyűjtsenek. A verseny és ennek eredményei nyilvánosak, és azt az érdeklődők figyelemmel kísérhetik a TEGY weboldalán. (A weboldal címe: www. tegy.hu.) A TEGY programban eddig már 2.538.345 forint gyűlt össze.

A "Tegyünk együtt a gyermekekért" program kedvezményezettjei a Semmelweis Egyetem I. és II. számú Gyermekklinikája, a Madarász utcai Gyermekkórház, a Heim Pál Gyermekkórház, a Debreceni Egyetem Gyermekklinikája, a Pécsi Tudományegyetem Gyermekklinikája, a Miskolci B-A-Z Megyei Kórház onkológiai központja, a Szegedi Tudományegyetem onkológiai központja, a Szombathelyi Vas Megyei Kórház onkológia osztálya valamint a bakonyszücsi Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthona.

Miután az 1.800 négyzetméteres kézzel festette műalkotást a Guinness Record's hitelesítette, a Danone Kft. a képet egy négyzetméteres darabokra osztva, jótékonysági céllal elárverezi, illetve karitatív célú kezdeményezésekre ajánlja fel.



ÖSSZEÁLLT A VILÁG LEGNAGYOBB KÉZZEL FESTETT KÉPE
3.500 lakos 100.000 érintése 1.800 négyzetméteren a "Tegyünk együtt a gyermekekért" programban

Budapest, 2006. június 16. - Több, mint 100.000 kézlenyomat volt látható a világ legnagyobb kézzel festett, 1.800 négyzetméteres képén, amely 5 magyar város több mint 3.500 lakosának összefogásával készült el a Tegyünk együtt a Gyermekekért programban. Az összefogás Guinness rekordja a Danone Kft. által indított, daganatos beteg gyermekek rehabilitációját támogató program keretében dőlt meg. A kézzel festés, amely egyben az első hazai szociális célú rekordkísérlet is, azt az összefogást szimbolizálta, amely egy daganatos beteg gyermek gyógyításához és rehabilitációjához az orvosok, a szülők, a pedagógusok, a vállalati és kormányzati szféra részéről szükséges. A világ legnagyobb kézzel festett képe Varga Krisztina, 10 éves sármelléki kislány rajza alapján készült el. Krisztina rajza lett ugyanis a győztes képe annak a pályázatnak, amelyet a Danone Kft. "Legszebb álmom" címmel írt ki daganatos beteg gyermekek számára. A Danone Kft. célkitűzése az, hogy a TEGY program, amelyet a vállalat Magyarország első szociális márkájának bevezetésével támogat, egy egész évben futó nagyszabású szociális társadalmi mozgalommá váljon. A TEGY program médiatámogatói a TV2 és a Danubius Rádió.


Egy daganatos beteg kisgyermek felépülése 9-10 hónapig tart, azonban a gyermekek rehabilitációja, a mentális és fizikai stressz hatásainak feloldása akár 5-7 évig is elhúzódhat. Ez a folyamat nagyon sok "segítő kezet", erőfeszítést, lelki energiát és kitartást igényel mindenkitől, aki azért dolgozik, hogy a Magyarországon valamilyen tumoros megbetegedéssel kezelt közel 2.000 kisgyermek meggyógyuljon. A beteg gyermekek gyógyulásához számos "segítő kézre", köztük a szülők, az orvosok, a nővérek, a tanárok, a terapeuták, az egészségügyi intézmények valamint a civil és a kormányzati szféra segítségére és összefogására van szükség. Ezt az összefogást és szándékot szimbolizálandó, a Danone Kft. hazánk első szociális célú rekordjának felállításával, a világ legnagyobb kézzel festett képének elkészítésére invitálta a magyar társadalmat.

A Danone a TEGY program keretében még áprilisban, a "Legszebb álmom" elnevezéssel rajzpályázatot hirdetett daganatos beteg gyermekeknek. A pályázatot Varga Krisztina 10 éves sármelléki kislány nyerte meg. Krisztina rajzát felnagyították, színek helyén pedig halvány vonalak jelzik, hogy milyen színeknek kell a helyükre kerülniük. Az 1.800 négyzetméteres rajzot 5 részre, egyenként 360 négyzetméteres darabokra osztották, így a világ legnagyobb kézzel festett képét 5 magyar város lakosai festhették ki a saját kezükkel. A május 4-én indult idei "Tegyünk együtt a gyermekekért" program keretében Debrecen és Szombathely lakosai május 27-én, Pécs és Szeged lakosai pedig június 3-án, képenként kb. 15.000 tenyérlenyomattal festették ki az óriás műalkotás rájuk eső hányadát.

"Mindenki kézlenyomatát adta, akit megérintett a daganatos beteg gyermekek sorsa. A kézlenyomatokkal nemcsak a világ legnagyobb kézzel festett képe színesedett, de a beteg gyermekeket támogatók köre is bővült." -mondta Cecile Cellier, a Danone Kft. ügyvezető igazgatója. "Minden egyes érintés, minden kézlenyomat hitet tett e nemes ügy mellett, ezzel nem csak Guinness Rekordot, de a társadalmi szolidaritás rekordját is felállítottuk." - tette hozzá az igazgató.

A világ legnagyobb kézzel festett képének utolsó 360 négyzetméteres darabját több mint 1.300 budapesti lakos színezte ki június 10-én Budapesten, a Városligetben. Természetesen ez a képrészlet is összefogással nyerte el végső formáját, hiszen az óriás képet, az azt rajzoló Varga Krisztinával együtt színezte ki Dr. Demszky Gábor Főpolgármester Úr, Cecile Cellier, a Danone Kft. ügyvezetője, a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat orvosai és munkatársai valamint a TEGY programot támogató hírességek, köztük Vitray Tamás, Szentpéteri Csilla, Csisztu Zsuzsa, Patkó Béla, azaz KIKI, Várkonyi Attila, azaz DJ Dominique.

"A daganatos beteg gyermekek helyzetét akkor érthetjük meg igazán, ha önmagunk is teszünk valamit annak segítésére. Ez a kezdeményezés úgy teremt összefogást a társadalom különböző rétegei, a lakosság, a vállalati szféra és a kormányzat között, hogy középpontjában mindvégig a daganatos beteg gyermekek állnak." - mondta Prof. Dr. Schuler Dezső, Professzor Emeritus, a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat tiszteletbeli elnöke. "Krisztina alkotása önmagában csak egy rajz lenne, de összesen 70.000 tenyérlenyomattal kiszínezve maga az összefogás Guinness Rekordja." - tette hozzá a Professzor.

Az elmúlt 4 év során a TEGY program keretében a Danone Kft. több mint 124 millió forinttal támogatta a Magyar Gyermekonkológiai Hálózatot. A támogatásból a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat 10 gyermekonkológiai és rehabilitációs központja számos infúziós pumpát és betegfigyelő monitort vásárolt, járóbeteg ellátásának higiénés körülményeit fejlesztette, mindemellett pedig minden évben megrendezésre kerültek olyan, úgynevezett rehabilitációs események, amelyeken a gyermekek szüleikkel együtt játszhattak, és programokon vehettek részt.

Idén a Danone Kft. május 15-től forgalmazza Magyarország első szociális márkáját, a TEGY Rudit, melynek teljes hasznát a daganatos beteg gyermekek rehabilitációjára fordítja és minden egyes eladott termék után 3 forintot adományoz erre a jótékony célra. A vállalat ezzel párhuzamosan egy országos, de regionálisan értékelt egyedülálló szociális szolidaritási versenyt hirdet, mely lehetővé teszi az onkológiai központtal rendelkező régiók számára azt, hogy saját régiójuk számára gyűjtsenek. A verseny és ennek eredményei nyilvánosak, és azt az érdeklődők figyelemmel kísérhetik a TEGY weboldalán. (A weboldal címe: www.tegy.hu) A TEGY programban eddig már 2.538.345 forint gyűlt össze.

A "Tegyünk együtt a gyermekekért" program kedvezményezettjei a Semmelweis Egyetem I. és II. számú Gyermekklinikája, a Madarász utcai Gyermekkórház, a Heim Pál Gyermekkórház, a Debreceni Egyetem Gyermekklinikája, a Pécsi Tudományegyetem Gyermekklinikája, a Miskolci B-A-Z Megyei Kórház onkológiai központja, a Szegedi Tudományegyetem onkológiai központja, a Szombathelyi Vas Megyei Kórház onkológia osztálya valamint a bakonyszücsi Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthona.

Miután az 1.800 négyzetméteres kézzel festette műalkotást a Guinness Record's hitelesítette, a Danone Kft. a képet egy négyzetméteres darabokra osztva, jótékonysági céllal elárverezi, illetve karitatív célú kezdeményezésekre ajánlja fel.





GUINNESS REKORD LETT KRISZTINA ÁLMÁBÓL

Budapesti érintések is színesítik a világ legnagyobb kézzel festett képét


Budapest, 2006. szeptember 13. - Guinness Rekorddá nyilvánították a világ legnagyobb kézzel festett képét, amely Varga Krisztina 10 éves sármelléki kislány rajzának felnagyításával, öt magyar város, köztük Budapest lakosainak összefogásával készült el. Krisztina, akinél korábban diagnosztizáltak a betegséget, de mára szerencsére a gondos orvosi kezelésnek és a rehabilitációnak köszönhetően sikeresen gyógyul, tavasszal jelentkezett a Danone Kft. "Legszebb álmom" című rajzpályázatára. A pályázaton Krisztina álma nyerte el a zsűri tetszését, így rajzát 1.800 négyzetméterre nagyították fel, a színeket halvány vonalakkal helyettesítették, majd a képet 5 részre osztották. Az óriás műalkotást a Danone Kft. "Tegyünk együtt a gyermekekért" (TEGY) programjának kezdeményezésére, azon városok lakosai festették ki saját kezükkel, amelyekben gyermekonkológiai és rehabilitációs központok működnek. A Debrecenben, Szegeden, Pécsett, Szombathelyen és Budapesten színezett óriás kép összesen mintegy 100.000 kézlenyomattal készült el, az utolsó kézlenyomatot pedig, számos hazai híresség és a TEGY program nagyköveteinek jelenlétében maga Krisztina helyezhette el a képen. Az álomból így tehát nemcsak valóság, de egyben a világ legnagyobb kézzel festett képe is megszületett. A kézzel festés, amely egyben az első hazai szociális célú rekordkísérlet is, azt az összefogást szimbolizálta, amely egy daganatos beteg gyermek gyógyításához és rehabilitációjához az orvosok, a szülők, a pedagógusok, a vállalati és kormányzati szféra részéről szükséges. A TEGY programot a szakminisztériumok mellett az idén is támogatta Budapest Főváros Önkormányzata.

Magyarországon évente mintegy 100 kisgyermek hal meg daganatos betegségek következtében, a gyermek onkológusok pedig évente 300 gyermeknél diagnosztizálnak ilyen betegséget. Szerencsére 10-ből 7 gyermek teljes mértékben felgyógyul ebből a szörnyű betegségből. Egy daganatos beteg kisgyermek felépülése 9-10 hónapig tart, azonban a gyermekek rehabilitációja, a mentális és fizikai stressz hatásainak feloldása akár 5-7 évig is elhúzódhat. Ez a folyamat nagyon sok "segítő kezet", erőfeszítést, lelki energiát és kitartást igényel mindenkitől.

Ezt az összefogást szimbolizálandó, az idén egy rendhagyó kezdeményezéssel indította útjára a Danone Kft. az immár 7. éve a daganatos beteg gyermekek rehabilitációját is támogató TEGY programot. A vállalat még áprilisban, a "Legszebb álmom" elnevezéssel rajzpályázatot hirdetett a Magyarországon kezelt vagy már a rehabilitáció szakaszában lévő 2.000 daganatos beteg gyermekeknek. Ezen a pályázaton ítélte a zsűri a legjobbnak Krisztina rajzát.

Krisztina papírlapnyi rajzáról először levették a színeket, amelyeket csak vékony előjelző vonalakkal helyettesítettek. Ezt követően a képet 1.800 négyzetméter nagyságúra nagyították, majd 5 részre, egyenként 360 négyzetméteres darabokra osztották, így a világ legnagyobb kézzel festett képét 5 magyar város lakosai festhették ki a saját kezükkel. A májusban indult TEGY program keretében Debrecen, Szeged, Pécs, Szombathely mellett budapesti lakosok 2006. június 10.-én festhették ki saját kézlenyomatukkal az óriás műalkotás rájuk eső 360 négyzetméteres hányadát. Budapesten az első érintéseket a kép alkotójával, Varga Krisztinával együtt Dr. Demszly Gábor Főpolgármester Úr, Egerszegi Krisztina, Szentpéteri Csilla, Csisztu Zsuzsa, Zséda (Zsédenyi Adrienn), Vitray Tamás, Kiki (Patkó Béla), DJ Dominique (Várkonyi Attila), Hrutka Róbert, Rókusfalvy Pál, és a Jóban rosszban sztárjai helyezték el az óriás képen

Krisztina rajzának minden képrészlete már önmagában is felér egy Guinness rekorddal, azonban a TEGY program keretében született 1.800 m2-es óriás kép jócskán meghaladja a sorban utána következő kép méretét, melyet 3.138 résztvevő segítségével, Hong Kongban készült el 2005 áprilisában, közel 338 m2-es alapterületen.

"Krisztina Guinness Rekorder képe nem pusztán annak méretei, hanem a létrejöttéhez szükséges társadalmi szolidaritás miatt különösen értékes." - mondta Cecile Cellier, a Danone Kft. ügyvezető igazgatója. "Vállalatunk büszke arra, hogy az elmúlt öt évben összesen 124 millió forinttal, az idén pedig az első hazai szociális márka, a TEGY Rudi bevezetésével tudta katalizálni ezt a társadalmi folyamatot." - tette hozzá az igazgató.

Az álom kép elkészültéhez szükséges összefogást társadalmi, civil és vállalati összefogást jól jelzi az, hogy kézzel kifestett képen szerepel Dr. Demszky Gábor Főpolgármester Úr, Vitray Tamás, Szentpéteri Csilla, Csisztu Zsuzsa, Egerszegi Krisztina, Patkó Béla, azaz KIKI, Várkonyi Attila, azaz DJ Dominique, Zsédenyi Adrienn, azaz ZSÉDA, Szorcsik Viktória, Fridel Fruzsina, Hrutka Róbert, Rókusfalvy Pál, Márkus Erzsébet, Németh István kézlenyomata is.

A Guinness World Records bizottsága szeptemberben hivatalosan is regisztrálta a rekordkísérletet, amely szigorú keretek között, minden szabálynak és előírásnak megfelelően zajlott. A helyszíneken, Debrecenben, Szombathelyen, Szegeden, Pécsett és Budapesten két-két független tanú nyilatkozatával kellett hitelesíteni a legnagyobb kézzel festett képének elkészültét, melyről természetesen videofelvétel is készült.

A világ legnagyobb kézzel festett képének hitelesítéséhez a sajtó és a média képviselői is hozzájárultak, hiszen a festésről, az Érintés napi eseményekről született cikkek és média megjelenések segítettek alátámasztani a rekordkísérlet megvalósulását, melyek dokumentációját a Guinness szintén leellenőrizte.



Vissza