A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ nevelőszülői hálózata képviseli Pécset a Danone Focikupa országos döntőjében

10-12 éves, állami gondoskodásban élő gyerekek vettek részt a Danone Focikupa a Gyermekekért egészségnappal egybekötött pécsi fordulóján, amelyet szombaton tartottak a PMFC Stadionban.  A vállalat társadalmi támogató programja keretében 6 városban tart előválogatót állami gondoskodásban élő, labdarúgó gyerekcsapatok körében, amelyek győztesei egy budapesti döntőn vesznek részt. A pécsi győztes csapatnak, a megyei nevelőszülői hálózat 1. sz. csapatának is esélye van arra, hogy Magyarországot képviselheti majd Párizsban, a világ legnagyobb gyermekeknek szóló labdarúgó tornáján, ahol a program nemzetközi fővédnökével, Zinedine Zidane-nal is találkozhatnak. A Danone programját az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata is elvi támogatásban részesítette, a rendezvényen Vári Attila, kétszeres olimpiai bajnok és világbajnok vízilabdázó, a PSN vezérigazgatója, valamint id. Dárdai Pál labdarúgó és Knoch Viktor olimpikon személyesen is részt vettek, kifejezve támogatásukat.

Egészség és sportnap keretein belül került ki a Danone Focikupa a Gyermekekért pécsi győztese a PMFC stadionjában. A vállalat rendezvényén hárman, a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ nevelőszülői hálózatának 1. és 2. sz. csapata, valamint a Baranya Megyei Lakásotthonok fiataljai mérték össze tudásukat, a várost a hálózat 1. sz. csapata fogja képviselni a budapesti, országos döntőn.

A pécsi rendezvényen részt vett Vári Attila, kétszeres olimpiai bajnok és világbajnok vízilabdázó, a PSN Zrt. vezérigazgatója, valamint id. Dárdai Pál bajnoki ezüstérmes labdarúgó és Knoch Viktor olimpiai 5. helyezett rövidpályás gyorskorcsolyázó.

Vári Attila Pécs Megyei Jogú Város, Páva Zsolt polgármester és a Baranya Megyei Önkormányzat nevében köszöntött mindenki és kiemelte, nagyon örülne annak, ha a pécsi csapat képviselné Magyarországot a világkupa francia döntőjén.

Knoch Viktor olimpikon elmondta, „Megtiszteltetés, hogy itt lehetek, és kicsit visszaadhatok a pécsi sportéletnek abból, amit innen kaptam. Úgy gondolom, minden gyereknek fontos, hogy sportoljon és remélem, hogy a pályán szereplő gyerekek közül sokan valóban sportolókká válnak majd.”

A Danone Focikupa a Gyermekekért programot, a világ legnagyobb, 10-12 éves gyerekeknek szóló futball tornáját 15 éve rendezi meg rendszeresen a vállalatcsoport, eddig világszerte mintegy 2,5 millió gyermek vett részt rajta. A Focikupa nemzetközi fővédnöke Zinédine Zidane, Magyarországon Szántó Dávid vállalta az országos nagyköveti tisztséget. A rendezvényt az Mecsek Füszért Zrt. is támogatta.

Egészség- és sportnap a szurkolóknak

A pécsi rendezvényen az MDOSZ, a Danone programjának stratégiai partnere segítségével a gyerekek és szurkolók megismerkedhettek az egészséges táplálkozás alapelveivel, részt vehettek testtömegindex mérésen, a gyerekek számára pedig egészséges joghurtokért zajló, játékos kvízt és sportfoglalkozásokat biztosítottak.

Tegyünk Együtt a Gyermekekért (TEGY) programja révén a Danone Magyarország Kft. 18 éve valósít meg társadalmi támogató programokat, idén a Danone Focikupa a Gyermekekért rendezvénysorozatot is ennek keretein belül rendezi meg, amelyre Magyarországról ezúttal állami gondoskodásban élő 10-12 éves gyerekeket hív meg a vállalat. Az MLSZ Grassroots program és az Egészséges Életmódért Hit és Sport Alapítvány szakmai támogatásával megvalósuló kupa részeként Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Szombathelyen, Szegeden, valamint a budapesti gyerekek körében szerveznek előválogatót az állami gondoskodásban élő, sport által elkötelezett gyerekcsapatoknak.

Kövessen minket Facebookon! www.facebook.com/tegyunkegyuttagyermekekert 

További információ kérhető:
Piskóti Attila / Boros Panna
Premier Kommunikációs Iroda
Tel.: 483-1860 vagy 30/396-6089
E-mail: sajto@premiercom.hu

Képek

Danone hírek

A Danone lezárta a WhiteWave akvizícióját

2017.04.14.

Párizs, 2017. április 13. — A Danone bejelentette, hogy sikeresen lezárta a WhiteWave vállalat akvizícióját. Az összeolvadásról szóló megállapodás értelmében a WhiteWave részvényesei 56,25 dollárt kapnak részvényenként. A tranzakció lezárásának részeként a vállalat törzsrészvényeinek kereskedését a tőzsdenyitás előtt felfüggesztették, a papírokat pedig rövidesen ki is vezetik a New York-i értéktőzsdéről.

A Bács-Kiskun megyei nevelőszülői hálózat csapata nyerte meg a világkupa szegedi fordulóját

2016.05.07.

A szegedi győztes csapatnak, a Bács-Kiskun megyei nevelőszülői hálózatnak is esélye van arra, hogy Magyarországot képviselheti majd Párizsban, a világ legnagyobb 10-12 éves gyermekeknek szóló labdarúgó tornáján, ahol a program nemzetközi fővédnökével, Zinedine Zidane-nal is találkozhatnak.

Kérdésed van?

Hívj minket vagy kérdezz online!

06 40 44 11 44

 

Elfogadom a jogi nyilatkozatot

infovonal és közösség