Danone Magyarország Kft. állásfoglalása Augusztus 25, 2018

A Danone Magyarország Kft. arról értesült, hogy a finn piacon olyan epres Activia joghurtot találtak, mely a termékhez felhasznált gyümölcskészítményből származó műanyagdarabokat tartalmazott. A cégünk szigorú élelmiszerbiztonsági előírásainak megfelelően azonnal megkezdtük az ügy kivizsgálását.

Minthogy a magyarországi és finnországi termékeknél használt gyümölcskészítmény ugyanattól a beszállítótól származik, megelőző intézkedésként blokkoltuk azokat a hazai készleteket, melyek érintettek lehetnek. A beszállító partner azóta megerősítette, hogy egyedi, elszigetelt esetről van szó, mely egyetlen műanyagkupak miatt alakult ki.

Felelős vállalatként felvettük a kapcsolatot az illetékes magyar hatósággal, a NÉBIH-hel és folyamatosan együttműködünk velük. Vizsgálataink eredményét megosztottuk velük is. Megállapítottuk, hogy a gyárból, ahol az érintett joghurtok készültek, nem került termék a magyar piacra.

Az élelmiszerbiztonság és termékeink minősége elsődleges fontosságúak számunkra, ezért szeretnénk biztosítani fogyasztóinkat arról, hogy minden szükséges lépést megtettünk az ügy tisztázása és a Magyarországon kapható termékek biztonsága érdekében.

További kérdés esetén, kérjük, keressenek minket az alábbi elérhetőségen:

E-mail: danoneinfo@danone.hu

Danone hírek

Danone Magyarország Kft. állásfoglalása Augusztus 25, 2018

2018.08.25.

A Danone lezárta a WhiteWave akvizícióját

2017.04.14.

Párizs, 2017. április 13. — A Danone bejelentette, hogy sikeresen lezárta a WhiteWave vállalat akvizícióját. Az összeolvadásról szóló megállapodás értelmében a WhiteWave részvényesei 56,25 dollárt kapnak részvényenként. A tranzakció lezárásának részeként a vállalat törzsrészvényeinek kereskedését a tőzsdenyitás előtt felfüggesztették, a papírokat pedig rövidesen ki is vezetik a New York-i értéktőzsdéről.

Kérdésed van?

Hívj minket vagy kérdezz online!

06 40 44 11 44

 

Elfogadom a jogi nyilatkozatot

infovonal és közösség